Becsöngettek a sulikban

Becsöngettek szeptember 2-án a sulikban, és ennek apropóján megkerestük az Észak-Pesti Tankerületi Központot, hogy tájékoztassanak minket arról, hány diák kezdi meg a tanulmányait a kerületi iskolákban.

Eredményes diákok a Kossuth suliban

A Kossuth Lajos Általános Iskola aulája március végén megtelt diákokkal, tanárokkal és szülőkkel, ugyanis ekkor adták át az intézmény által meghirdetett Kerületi angol és német tanulmányi versenyek, a Kerületi vers- és prózaíró verseny és a KossutThalesz kerületi matematikaverseny díjait.
Fotó: XV Média, Vargosz

Szenvedélyes élménypedagógia

Szituációs gyakorlatok és bizony egy-egy fecskendő is előkerült március 20-án a Károly Róbert Általános Iskolában. A XV. Kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) tagjai ugyanis interaktív formában, az élménypedagógia eszközeivel tartottak foglalkozásokat Szenvedélyes nap címmel.

Elismert közösségi diákok

Az ÉTA Országos Szövetség december 6-án rendezte meg a Molnár Viktor utcai székhelyén az Én közösségi Szolgálatom című program díjátadó ünnepségét. A diák önkéntesszolgálatban részt vevő tanulók között öt elismerést és két különdíjat is kiosztottak.