Fotó: XV Média, Nagy Botond

Futóruha régen és ma

Manapság természetes, hogy nők és férfiak egyaránt számos sportág közül tudnak választani, mint ahogy az is, hogy azokat kényelmes viseletben űzik. Nem mindig volt ez azonban így, hiszen 100 évvel ezelőtt a női sportruházat szinte semmiben sem különbözött a nappali viselettől, ami akkoriban a földig érő, bő szoknyát jelentette fűzővel, jó esetben szoknyanadrágot vagy osztott......
Fotó: XV Média, Vargosz

KO a pályán, KO az öltözőben

Mindössze két szerelés lógott a REAC öltözőjében június 4-én. Az egyikük Dinka Balázs másodedzőé, a másik pedig Kiss Tamás Dugóé volt, akit nemrégiben a sportiskola alelnökévé választottak meg. Már túl voltunk a bajnokság zárófordulóján, ezért elsőre nem is volt meglepő ez, ám mint kiderült, most sokkal többről volt szó.

Maradunk a Budapest-bajnokságban

Több mint kétezer néző látta a Budapest-bajnokság I. osztályának utolsó fordulóját, amin kikapott a REAC, így marad ebben az osztályban. A mérkőzést akkora érdeklődés kísérte, mint utoljára egy olyan REAC-meccset, amikor a gárda még NB I.-es volt.
Végső János/XV Média, Nagy Botond

Végső-féle dupla beszálló

Végső János, a Pestújhely SC dartsosa ismét a világ legjobbjai között szerepelhet. Az Újpalotán élő sportoló ugyanis megnyerte a hazai kvalifikációt, így jogot szerzett arra, hogy a magyar csapat tagjaként a júniusban Hamburgban rendezendő PDC csapat-világbajnokságon szerepelhessen.