Online istentiszteletek, nyitott templomok

A templomokat nem zárták be, de a magyarországi egyházak többsége online tart szentmiséket. Ahol megrendezik a templomi szertartásokat, ott szigorúan be kell tartani az érvényes védelmi intézkedéseket. Online tartja szertartásait a református, az evangélikus, a pünkösdi és az anglikán egyház, a metodistáknál pedig a gyülekezetekre bízták, hogy a helyi viszonyoknak megfelelően döntsenek. A magyaro...
Adventi koszorú

Advent – várakozás a karácsonyra

A koronavírus-járvány miatt idén rendhagyó módon, szűkebb körben vagy épp online találkozások formájában vagyunk kénytelenek megünnepelni a karácsonyt. November 29-én elérkeztünk advent első vasárnapjához, amikor meggyújtjuk a hitet jelképező első gyertya lángját. Az advent szó eredete a latin adventus Domini, magyarul az Úr (vagyis Jézus) eljövetele kifejezésből rövidült le. A karácsonyváró felk...

Áldás és ereklye Pestújhelyen

A pestújhelyi Keresztelő Szent János-templomban Erdő Péter bíboros, prímás helyezte el Barat Szent Magdolna-Zsófia ereklyéjét. Díszbe öltözött a városrész, a Sacré Coeur nővérek a plébánia közösségével együtt ünnepeltek, egy őszi vasárnapon a felújított orgonát és a megújult plébániaépületet is megáldották.

Elmaradnak a halottak napi megemlékezések

Idén a halottak napi ünnepkör megszokott eseményeit is befolyásolja a koronavírus-járvány. Emiatt ebben az évben a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. által szervezett közös kegyeleti megemlékezések elmaradnak. A temetőirodák viszont hosszított nyitvatartással várják az érdeklődőket, a sírhely-újramegváltást november 2-ig reggel 8-tól délután 6-ig lehet intézni. A járványügyi helyzetre tekin...

A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények

Pünkösdkor, húsvét után ötven nappal a Szentlélek eljövetelét ünneplik a keresztények. Pünkösd – húsvét és karácsony után – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint pünkösdkor három fontos eseményre emlékeznek a keresztények: a Szentlélek eljövetelére, amit  Jézus búcs...